BEYONCÉ élete tényleg egy álom! Talán sokan egyetértetek, hogy ő az abszolút királynő a ma élő énekesnők között. Ahonnan jött, amit véghezvitt, amit csinál, ahogy kinéz stb.
Az HBO úgy gondolta, hogy ne csak a láthatót lássuk, hanem egy egész estés, mozifilmnek is beillő dokumentum filmben a kulisszatitkokat is ismerjük meg, így született meg a BEYONCÉ Az élet csak egy álom (Beyoncé – Life is But a Dream ).
Queen B. – A tehetséges gyerek egyik fő ismertetője, ami már az első pár percből kiderül (“Hagyd békén a méheket, Beyoncé! – szólt rá az édesapja. De ő persze csak azért is – és igen, sikítás a vége :) Aztán ott van az is, amit ő maga mond el, hogy mindig jobb és jobb akart lenni. És megfelelni, méghozzá nagyon – és először a saját édesapjának. Aztán egyszer ennek is vége lett:
“Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, túlságosan sok, amit csinálok! Úgy éreztem, üzletileg hihetetlenül sikeres vagyok. De ez nem volt elég.. Szörnyű stresszt ró az emberre, hogy ezzel lépést kell tartania. Ebbe aztán bele lehet pusztulni, nem tudsz kiteljesedni. Nem akarok 10 év múlva is ugyanazokról a dolgokról énekelni! Így nem lehet fejlődni! Azt akarom, hogy képes legyek arról énekelni, hogy “mennyire utálom magam ma” – ha éppen ez az, amit érzek! És azt hiszem, ideje volt megterveznem a jövőmet. A cél, amit kitűztem magam elé, az önállóság volt.”
Munka (rengeteg munka) és alázat. Erő és energia (amit ő végigugrál egy koncerten..) És nagyon jó adottságok, kitartás, elképzelés, jól felépített kapcsolatok, ez mind Beyoncé, és az ő álom élete!
Jó látni, hogy ő is volt kicsi! Itt egy dal, amit 10 éves korában (!) énekelt fel: