Nem hiszek a tehetségkutatásban! – és művészként vállalkozni SZEXI!

Nem hiszek a tehetségkutatásban! – és művészként vállalkozni SZEXI!

enekesno_hu_nagy_zsazsaMűvészként vállalkozni? | Nem hiszek a “tehetségkutatásban”! Mondom mindezt úgy, hogy néhány hét múlva egy regionális tehetségkutató verseny zsűrijében fogok ülni. Mindjárt elmesélem a részleteket is – szerintem a végére sokan éreztek majd valami hasonlót!

18 évesen, néhány hónappal az után, hogy hivatalosan, tanárnál is el kezdtem énekelni, természetesen én is jelentkeztem tehetségkutatóra, az első adandó alkalommal! Több megye, a fél Dunántúl ott volt, sőt még Pestről is érkeztek. Musical kategóriában első nekifutásra III. helyezést értem el, Tóth Vera és Bálint NatáLia mögött végeztem. Természetesen nagyon örültem és onnantól kétszer annyi énekórát vettem, folyamatosan készültem a következő versenyre. Egyre technikásabb dalokat választottam, egyre profibb tanárokhoz jártam (ami persze egyre messzebb volt és egyre több anyagi és időbeli ráfordítást igényelt), vettem a gálaruhákat (mert egy versenyen mégsem lehet ugyanabban fellépni több fordulóban), hallgattam a folyamatos, “jobbító szándékú” kritikákat. Tanártól, zsűritől, hozzáértőktől és hozzá nem értőktől. Szigorúan színpadi gyakorlat szerzése céljából rendszeres időközönként felléptem települési, városi, országos rendezvényeken, természetesen kötelezően a legnehezebb versenydalokat kellett „élesben” kipróbálni – még akkor is, ha a közönség soha életében nem hallgatott olyan zenét, mondjuk egy falunapon (: …

Egy dolgot felejtettem csak el ezek alatt az évek alatt. Megkérdeni magamtól: miért is csinálom én ezeket? Az énektanáromnak teljesen egyértelmű volt: hát azért, hogy bekerülj egy pesti társulatba! Aztán eljött az a pillanat, 2004-ben, amikor ez megtörtént. Kiválasztottak.
Akkor jöttem rá, hogy nekem ez igazából SOHA nem volt a célom!
Tipikusan eljött az a pillanat, amikor dolgozol valamiért, eléred és rájössz, hogy nem ilyennek képzelted…  Nem ilyen lovat akartam stb. A világ legszebb helyén élek, a Balaton-felvidéken, Budapest nem vonzott soha, hosszú távra semmiképp – esetleg egy-egy hétvégére.

Akkor jöttem rá, hogy nekem ez így nem is nyújt igazán örömet, mert mindig lesznek nálam sokkal jobbak, mindig szólhat még szebben az a felharmonikus és mindig hiányozni fog valakinek valami belőlem.

Abbahagytam a hangképzés órákat, a versenyeket. Elkezdtem viszont azon dolgozni, hogy én mit szeretnék megmutatni magamból. Megcsináltam a Sissy-estet, a jazz|louge egész estés bárzenét luxushoteleknek, újra csatlakoztam a Tapolcai Musical Színpadhoz, ahol régi szerepálmomat, Rékát (István, a király) is énekelhetem évadokon keresztül, több más érdekes szerep mellett. Otthon gyakoroltam, rengeteg új dalt és stílust tanultam.

Ma már nem csodálkozom, hogy a „tehetségkutató versenyek” által kínált lehetőségek között nem találtam a helyemet. Jól alakítható, lehető leghibátlanabbra képzett, az átlagos elvárásokat hozó, de nem túl egyedi sose voltam/leszek. De csak pár éve lett önbizalmam hozzá, hogy ezt ne kudarcként éljem meg, hanem végre „megcsináljam” a saját vonalamat. Szerintetek hány tehetséges ember van az országban? Rengeteg! És ebből hányan fognak megfelelni annak a halomnyi követelménynek, amit a showbusiness és a MagasMűvészetekTemplomai támasztanak? És egyáltalán hányan AKARNAK megfelelni ennek? Aki nem fér bele ebbe a kockába, az már ne is foglalkozzon akkor azzal, amit szeret?

Szerintem van egy nagyon – nagyon szembeötlő hasonlóság itt. Amire ez hasonlít, az pedig az alkalmazotti lét és a vállalkozói lét (mindkettőt tapasztalatból mondom, 4. éve az utóbbit erősítem). Amíg a biztosra gyúrsz, inkább megfelelsz mások elvárásainak, várod, hogy felfedezzenek stb. – addig alkalmazott művész vagy. Itt az a szempont, hogy jól terhelhető legyél, stabilan hozd az elvárt színvonalat, lehető legolcsóbb formában (tudod mennyit keresnek az operaénekesek? Járj kicsit utána, vicc! )

De abban a pillanatban, amikor elkezded felvállalni magadat, hogy olyan kategória vagy, amit még nagy valószínűséggel létre sem hoztak, akkor te egy vállalkozó szemléletű művész leszel! Simán elkezded keresni a gombhoz a kabátot. Attól, hogy más vagy, még lehetsz nagyon jó, és mindig meg fogod találni azt a közönséget, aki pont terád kíváncsi. Úgyhogy éljen az alulról szerveződés, a művészeti réspiacok és a magabiztos művész vállalkozók, akik tudják, hogy AZ EGYÉNISÉG ELŐNY és VÁLLALKOZNI SZEXI!

Comments

Share This